a hetedik te magad légy, illetve a tokánszky lányok cipői

mióta a férjjel együtt élünk (10 éve), azóta ez lesz a 7. hely, ahol élünk. ööö… és ebből az első helyen majdnem négyet húztunk le.

meg még az is van, hogy kb. egy hónapja vettünk a lánynak tavaszi icpőt, eggyel nagyobbat, mint az őszi. internetről rendeltük, mert a boltban nem volt méret, és még itthon meg akartuk ejteni, mert kinn egyrészt nincs ilyen, másrészt nem tudjuk, hol vegyük, harmadrészt rohadt drága lenne.

a férj karácsony előtt kipucolta mindenki cipőit, és kimostuk a kabátokat, és amit kinőttek, azt odaadtuk a szegényeknek. mindent a férj intézett, rém büszke volt magára, hogy milyen sokat dolgozott, és milyen jó érzés volt közben arra gondolni, hogy ennek valaki mennyire fog örülni.

és aztán most költözésnél keresem a kiscipőt, mint az állat, hogy vigyük magunkkal.

de nem visszük. a többit tudjátok.

valaki boldog lehet, mert kapott egy vadiúj Szupi cipőcskét.

több is veszett mohácsnál (meg hát nálunk ilyenek a költözések, na.)

Kategória: élünk | 4 hozzászólás

ez egy jó év volt

peace, love, freedom, happiness.

boldogságos-szerencsés minden jót kívánok tinéktek, és remélem, luciánál idén is lesz kívánós poszt. #álommeló #európa #vándorcirkusz #anévkötelez  #stayathomedad ❤ #staytuned

 

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

az igaz szerelem 2.

a férj növesztette a szőrét, mert kitalálta, hogy szilveszterkor a komáival pornósbajuszban fog parádézni.  de a lány nem szereti, mert szúrós.

elalvás előtti nagy összebújás, “apa, mikor borotválod le a szőröd? vagy várj, tudod mit, nekem nem fontos, milyen az arcod, én téged szeretlek, nem a szőröd”

azért reggelre leborotválta, kit érdekel a szilveszteri pornósbajusz, ha egy tündérlány a sima arcát szereti.

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

üzenem haddawaynek

hogy ez a love. ez.
amikor a lány két napja nyüszög, hogy nincs meg a gyűrűje, és reggel még felöltözni sem volt hajlandó, mert értsük meg, a gyűrűje nélkül nem élet az élet, és ő tutibiztos a polcára tette, mégsincs meg.
és akkor a férjnek eszébe jutott, hogy három napja felszívott valamit a porszívóval, ami csörrent.

ezért ma délelőtt könyékig gázolt a mocsokban a lánya kedvéért. (bezzeg, amikor kidobta a cipőimet, meg sem próbálta visszaszerezni őket a szemétdombról.)
2017-12-21 15.09.34

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

mikor nőtt meg?

elalvás előtt már azt mondta egy kiscsajról, hogy “anya, ezt úgysem értenéd meg” (aztán persze mégis elmondta, és megértettem).
jaj, annyira helyes, úgy írnék részleteket is, de nem lenne fair kibeszélni. de ❤

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

én nem tudom, mi van

a rozival, szinte minden nap mond valamit, amitől eszembe jut majd a kamaszkora.
most pl. kérte, hogy csináljunk neki göndör hajat, mint Anastasiának van, a legjobb barátnőjének még Ciprusról.
Befontem neki egy hajmosás után éjszakára.
Reggel kivette a gumikat, közepes lelkesedéssel mondta is, hogy jó lett.
Aztán indultunk volna ebédelni, és beszúrt egy ilyet, hogy:

– gyere, anya, légyszi csinálj valamit a hajammal, fond be vagy nem tudom, MERT ÉN ILYEN FEJJEL NEM MEGYEK KI AZ UTCÁRA.

sírtunk az apjával (ugyankkor honnan a tökömből szedi ezt)

Kategória: élünk | 1 hozzászólás

ennyike

az őszi szünetre való tekintettel összevont csoport van az oviban. a lány mesél, miközben a lányos újságját lapozgatja.
– mindenki az én barátom akar lenni.*
– és a fiúk is, vagy csak a lányok?
– {fitymállóan felnéz az újságjából} a mindenkibe a fiúk is beletartoznak.

én kérek elnézést 😀 😀 😀

*{esküszöm, sóhajtott is hozzá, mint akinek igen nagy teher a népszerűség}

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

fény derült

az évszázad rejtélyére.
a lány ugyanis úgy hívja a lábujjközszöszt, hogy SZMÖSZ. ha ezt kimondom, mindig csiklandozza a számat, és nagyon kell kacagni, de legalábbis mosolyogni. főleg, ha hozzáképzelem a lány lúdtalpas kis talpicskuját.

no, de az imént megvilágosodtam a szmösz vszeg a szöSZMÖSZből jött, egyszer hallhatta, és ez maradt meg neki. imááááádom.

és még azért is, mert arany szíve van.
összevont csoport volt az oviban, és a samu csoporttársai között egyetlen kislány volt. amikor beadtuk őket, épp sírdogált. este rákérdeztem, hogy miért. samu megmondta:
– hát azért, anya, mert egy lány sem volt ma az oviban a saját csoportunkból. de a rozi odament hozzá, és felajánlotta neki, hogy lesz ő a barátja mára.

❤ ❤ ❤

és akkor a barát témakörben még elmesélném, hogy ugye a lány jár tornás foglalkozásra is, ahol találkozott egyszer egy ismerőssel. mint kiderült, nyáron együtt jártak úszni pár hétig. na, és akkor a rozi:
– hé, te. te, igen! mi nem azt beszéltük, hogy barátok leszünk?
– nem tudom. lehet.
– hát szerintem de. együtt jártunk úszni.
– (csend)
– akkor? mondd meg, akkor most barátok vagyunk?

erre nem lehet nemet mondani, így szerzett magának egy barátot a tornás helyen, és onnantól kezdve együtt iskoltoztak és ugráltak kézenfogva. hashtag kisliba

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

Védett: a hét vicce

Ez a tartalom jelszóval védett, megtekintéséhez alul meg kell adni a jelszót:

Kategória: élünk

rozi 4,5

leúszik 100 métert
2 keréken, pedállal biciklizik
és megtanította magának a spárgát

rakkendroll.

Kategória: élünk | 6 hozzászólás