rozi olvas

(bocs, angol kontent) artúr királyos könyvet nézeget, és közben dumál.

“We are very poor knights. But what do we do without money?” (elváltoztatott hangon) “Nohing. You just ride your boooring horses”

Reklámok
Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

jellemző

tűzgyújtási tilalom van, akkora a szárazság, de én bőszen ablaktörlök minden egyes kanyarodáskor. mert most meg itt van a másik oldalon a hülye irányjelző.

és az automata váltós kocsi után egészen fapados a kis zafiránk, reggel még pánikban a férjet is felhívtam, hogy nem indul, csak azt mondja, hogy böööh. aztán újraindítom, csak azt mondja, hogy bööööh. aztán rájöttünk, hogy induláskor nem a féket, hanem a kuplungot kell itt nyomni, és akkor talán nem fullad le szegény még mielőtt elindulhatna.

de legalább még nem kanyarodtam rossz helyre.

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

holnap indulunk

majd sírok akkor.

meg írok egy hosszút még az iskoláról.

de most álljon itt a búcsúajándék, amit a fiam kapott a tanítónénijétől.

még a férj is pityergett.

ms maris gift

Kategória: élünk | 4 hozzászólás

nnnna

kerítettem gumist.
lecserélték a kereket. vennem kellett a kölcsönkocsira 80 euróért új gumit. hát mintha a fogamat húzták volna.
de. egészen új élmény vezetni, azta (itt 4 évszakos gumit használnak, télen sincs rossz idő, ezért gyorsabban is elhasznlódik, mint otthon)
és most az lesz, hogy.

fagyit fogok ebédelni. sós pisztáciát. sokat. egy kis frissen préseltfacsart gyümölcslével.

mert megérdemlem.

Kategória: élünk | 3 hozzászólás

nincs ám vége

mert murphy sosem alszik.
1. ma van a szájbakúrt teddy bear piknik, amikor fogják a kis macijukat meg a hátizsákjukat, és elmennek az erdőbe kirándulni, gyönyörködni a természet szépségeiben, és közösen falatozni.

2. készítettem cuki szendvicset, pakoltam finomságot a kis barátoknak, nem felejtettem el a pulcsit sem bekészíteni, még hátba is veregettem magam, hogy na, husom, most jó voltál.

3. az egész hóbelevanc itthon maradt. még kiabáltam is szegény lánnyal a parkolóban,  mert tényleg vagy  ötször szóltam neki, hogy hozza a zsákját, nekem nem fér a kezembe. aztán mindketten sírva mentünk be az oviba.

tuti valami rontás van rajtam, baszdmeg.

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

tele a cerka

le fog esni a körmöm, szinte biztos.
aztán volt a kórházas sztori.
aztán én is elkaptam, alig maradtam meg.
aztán kiégett két villanykörte.
aztán az ünnepi előadás után láttam, hogy lapos a kocsi kereke.
aztán a férj lebaszott, hogy minek indultam haza, miért nem mentem a gumishoz (este 9kor), vagy miért nem hívtam valakit, hogy jüjjün értünk (még mindig este 9-kor, azok után, hogy a magyar barátaink gyakorlatilag szartak rám, amikor volt a fosihányi, az ittenieket meg már nem volt pofám felhívni azok után, amit értünk tettek).
aztán ünneplőben elindultam a két éhes-álmos gyerekkel a benzinkútra.
aztán egy lélek sem volt a benzinkúton (ilyenkor önkiszolgáló üzemmódban vannak. meg szieszta idején is)
aztán olajos lett kezem-szépruhám-arcom.
aztán szétbaszott az ideg.
aztán az ideget soma mamagésa módjára átirányítottam, és letéptem a dísztárcsát, hogy hozzáférjek a kibebaszott szelephez.
aztán a dísztárcsa eltörött. remélem, hogy az összes darabkáját összeszedtem a sötétben.
aztán hazajöttünk, és a férj megint lebaszott, amiért eltörtem a dísztárcsát.

aztán sírtam.

 

Kategória: élünk | 6 hozzászólás

ez az a fejezet, amelyben pizsamában vásároltunk

és a lány ismét megmutatta igazi természetét.
az úgy volt, hogy tegnapelőtt rábasztam az ajtót a bemutató ujjamra. kicsit, nem nagyon, ellenben pont rossz helyen, és a piros körömlakk alatt is szépen ki lehet venni, hol lilult be – nem merem lemosni, egyrészt mert mi van, ha elájulok a látványtól, másrészt mi van, ha a körömlakk tartja fenn a körmöm.

aztán a lány tegnap délután hányni kezdett. de ő is olyan fajta, mint én, ha egyszer csinálja, akkor már mindent belead, így délután 6 és este 9-10 között mintegy 20 alkalommal ürítette ki gyomrának (már nem létező) tartalmát. fele se tréfa, satöbbi, irány az ügyeletes kórház. itt legomboltak rólunk 10 eurót regisztrációs díjként, és vártunk fél órát. ebben a fél órában háromszor hányt. megvizsgálták, és mondták, hogy vigyem be a gyerekkórházba, mert ott tartják.

itt tartom fontosnak megjegyezni, hogy ekkor már fél 11 volt, és egyedül vagyok a gyerekekkel. szociális hálónk itt kvázi nincs, vagyis igen laza, volt, aki nem vette fel a telefont, másról tudtam, hogy épp náluk nyaral a család. egy anyukát hívtam hát fel, mondta, semmi gond, azonnal indul a samuért. jött is. este 11-kor. egy angyal. ❤

a lánynak beszúrták az infúziót (másodjára sikerült is vénát találni), aztán éjszaka egy fotelben aludtam mellette, azaz aludtam volna, de hol a hányásra ébredtem, hol arra, hogy forog a lány, és betekeri magát a zsinórba. hol arra, hogy szar a fotelben aludni (amiről persze kiderült, hogy olyan, mint a jóbarátokban, hogy hátra lehet dönteni és lábtámaszt is lehet neki pattintani, de ezt csak reggel mutatták meg… )

na mindegy, jó kis bejegyzés volt a fejemben, csak megzavartak.

ja, igen. a lány reggel kinyitotta a szemét, és a szeretlekanya után az volt az első mondata, hogy “hogy van az ujjad, anya, fáj még?” hát ott diszkréten sírva fakadtam.

aztán megjött az orvos is, és mondta, hogy mehetünk haza, és aztán megérkezett a samu (pizsamában, ahogy tegnap este felnyaláboltam, ugyebár), és akkor jöttünk haza, de előtte boltba kellett menni enni-innivalóért, és a két gyerek pizsamában volt (samu supermanesben).

és akkor hazaértünk és a rozi elaludt, és felébredt és okádott egy nagyot. és akkor megijedtem, elkezdtem összepakolni a kórházi cuccokat, meg élesítettem megint az anyukát, hogy megy a samu, aztán mégis minden rendeződött, és süt a nap, és a lánynak jó kedve van, tele a hasa pereccel meg teával, és talán alszom egy jót éjszaka. remélem.

vigyázzatok magatokra.
és riszpekt mindne egyedülanyának, mert basszus, ez elég kemény menet volt.

Kategória: élünk | 2 hozzászólás