A legvidámabb barakk

Hát ezt is megéltük, ugye, mi a karantén 13. napján járunk, de a frizura tart, és a boltok két hete üresek, lisztet alig lehet kapni (jó, az „üres” az túlzás. Húst, lisztet és vécépapírt alig lehet kapni).

És közben valaki észrevétlenül, suttyomban és szemtelenül 9 éves lett.

És akinek sütnöm kellett egy tortát. A férj ugyan mondta reménykedve, hogy „hagyd, drágám, majd veszek a boltban”, de végül nem kapott, csak epreset, azt meg a(z akkor még csak majdnem) 9 éves nem szereti. Szóval kénytelen voltam én sütni, úgyis lapult a gépemen egy recept, amit ezer éve ki akartam próbálni, és mikor kísérletezgessek, ha nem karantén és hiánygazdaság idején.

Elővettem tehát kincset érő, utolsó kiló lisztünket, hogy isteni tortát varázsoljak belőle (ahelyett, hogy két hét múlva eladtam volna, és megalapozom vele a gyerekek továbbtanulását. #szaranya), mint a mesehősök anyukája (mégsemannyiraszaranya). Aztán a (vigyázat, spoileres kifejezés, ha az egérrel kijelölöd, látni fogod) első adagot a sütőből kivéve még csak nézegettem, aztán kóstolgattam, aztán sírtam egy kicsit, hogy de hát hiánygazdaság van, én meg pazarlok*, és különben is, a lány születésnapjára honnan szerzek lisztet, a férjéről már nem is beszélve**. De hát a 9. születésnap az majdnem kerek, ehetetlen tortát csak nem dughatok az orra alá, így egy életem, egy halálom, bekevertem egy másik adagot is (még jó, hogy a munkatársam, akinek mostanában mi szoktunk bevásárolni, nem merte elfogadni a nembio-tojást, így az nálunk landolt, remélem, nem mérgeztem le vele senkit). Abba ugyan több narancslé került, mint kellett volna, mert a félbevágott narancs héját már nehéz úgy reszelni, hogy ne folyjon mindenfelé, de mit bántam én már. És az jó is lett. Kitettem az erkélyre hűlni, közben reménykedtem, hogy nem szövi körbe a pók és nem csipegeti szét a széncinke, és nem hiába reménykedtem, mert nem szőtte körbe a pók és nem csipegette szét a széncike. Megkentem, megszórtam, a többi már történelem (megettük. még a férj is több szeletet evett).

 

De most itt a nyakamon egy 9 éves, aki már nem kisfiú, mert már nem húzza ki büszkén magát, ha azt mondják rá, hogy nagyfiú. Sőt, azt kell rá mondani, hogy „kisgengszter”. Aki a legokosabb közepesfiú, akit ismerek. Iszonyú logikusan gondolkozik, mérnök agya van, és úgy számol, hogy néha komolyan megkérdőjelezem, hogy biztosan az én gyerekem-e (persze az, ott voltam, amikor született). Még bújós, reggelente bebújik közénk, esténként pedig már nem mindig kell megvárni, hogy ő is elaludjon a beszélgetés után. Még kézenfogva jár velünk az utcán, de ha nem lenne törvényellenes, el tudnám küldeni a sarki boltba. Egy kis barátjával már volt egyedül focizni. Szeret iskolába járni, szeret számítógépes játékozni, és az UNO-ban nem mindig visítás már a vége, ha fel kell húznia tízet. Kész férfi 🙂 A húga még mindig istenként tekint rá, bár a kapcsolatuk kicsit felemás, többször, mint nem. Senkinek nem hagyta, hogy elfelejtse a születésnapját, hónapok óta visszaszámolunk, nekünk mégis 21-én este villámcsapásként hatott, hogy „húbaszdmeg, ajándékamégnincs”. Mentségünkre szóljon, ugye, a karantén, a távmunka és az otthonoktatás, meg az volt az eredeti egyezség, ami hamis nyugalomba ringatott bennünket, hogy kap egy menő születésnapi bulit, lézergémmel, kutyafülével, de az a nemzetközi helyzet fokozódása miatt elmaradt, és hát mégiscsak egyszer 9 éves az ember. Az amazonon azt írták, hogy „a szállítási határidők megnövekedtek az önök régiójában”, de mit volt mit tenni, megrendeltük a hőn áhított fülhallgatót (madzagmentes! összehajtható! kék!), és csodák csodájára a nagy napon kaptam az sms-t, hogy mehetek is érte a közeli pick-pack pontra. Azóta le se lehet robbantani a füléről, Ac/Dc „dübörög”** benne matekozás közben, mi pedig mégis jogosan indulunk az év szülei címért, legalábbis nem az ajándék hiánya vagy a kegyetlen rossz torta miatt vagyok szaranya.

Nagyon szeretjük ❤

*aztán az anyukám mondta, hogy a rossz tortalapból készítsek kókuszgolyót. Így azt összekevertem a megmaradt tortakrémmel, formáztam belőle gombóckákat, majd úgy dobtuk ki az egészet, mert nem tudjuk a hűtőbe tenni (nem a felhalmozás miatt, hanem mert eleve A4-es méretű a hűtőnk, és ezt a mennyiséget lehetetlen lett volna gyorsan felzabálni, a szomszédoknak/kis barátoknak pedig nem adhatunk ugyebár, mert helyzet van).

**a férj kap tiramisut, abba nem kell liszt, a lány tortájára pedig elég lesz, ami maradt, feltéve, hogy másodjára elsőre sikerül.

** gyerekeknek való, tehát gyárilag maximalizálva van rajta a hangerő.

Kategória: élünk, így megy ez, vigyázat, nyáltenger | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) A legvidámabb barakk bejegyzéshez

  1. mesemondo szerint:

    De jó, hogy írtál!
    Nagyfiúnak boldog születésnapot!

  2. mesemondo szerint:

    Egyébiránt itthon vagytok vagy külhonban?

  3. orsolya szerint:

    ó, köszönöm! 🙂 nem gondoltam, hogy lesz még itt valaki rajtam kívül. :*
    Luxikában vagyunk – 2024-ig meghosszabbították a szerződésem, és közben 3 hete a férj is elkezdett dolgozni (tökéletes időzítéssel :-D)

Hozzászólás a(z) orsolya bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s