samu megkapta élete első beírását, mert beszélt rán, és sorakozónál sem figyelt (akutyafját! sőt, teringettét!) szegény annyira szégyellte magát, hogy bebújt a pléd alá, és egész este úgy közlekedett, mígnem az apja küldött neki egy üzenetet, azt szépen elolvasta és megenyhült, de még hozzátette “bezzeg a dicséret nem érdekel senkit sem”. (amúgy de, és ebből sem csináltunk ügyet, hát így is messze a legjobb kisfiú a világon)
*********************************************************************************
a férj magyarországon, közel egy hete tolom egyedül a biciklit (nehéz, mert iszonyú szar a közlekedés, és 3 órát ülök a dugóban, csak nem buszon, ahol olvasni vagy aludni tudok, hanem a volán mögött, idegeskedve, hogy beérek-e a munkahelyre, vagy a suli előtt vár-e a gyerekem).
rozics meg ma este mondott egy ilyet:
anya, kifordítom a szennyest, hogy ne neked kelljen, mi most ketten vagyunk gyerekek, te meg egyedül vagy ránk felnőtt.
❤
********************************************************************************
a roziékhoz jön a mikulás az oviba. kérték, hogy soroljon fel három dolgot, amit nagyon szeret.
– mum, dad and my brother samu. because nothing is more important than family.
hát így. amúgy tanulnak franciául is, irtó cukin recsegtetik a r betűt 🙂
Pont tegnap gondoltam rátok, hogy hogy vagytok! Régen írtál nagyon!
Középső gyerekünknek, aki egy teljesen átlagos, normális fiú, elsőben és másodikban olyan néni volt a napközise, akiről időközben kiderült, hogy nem tudja elviselni a zajt. Több a fiú az osztályban, mint a lány… 😀 Képzelheted. Aztán harmadikban kaptunk egy új tannénit, aki az első szülőin kijelentette, hogy nem igazi fiú az, akinek nincs legalább egy fekete pontja magatartásból. Ott kicsit hátradőltem. Megjegyzem, addig kapták a büntiket bőven, de harmadikban meg érdekes módon nem volt rá szükség többet.
Rozi meg, hát, írhatnátok valami gyereknevelős könyvet, nagyon jól megy ez nektek!
azta… az ilyen tanítónénik egy életre el tudják venni a gyrek kedvét a tanulástól… és milyen jó fej volt a második! 🙂
a bókot pedig köszönöm, de igazán nem mi ehetünk róla, szoktam is mondogatni, hogy ANNAK ELLENÉRE ilyen a lány, hogy én vagyok az anyja. 🙂 minden nap mond/tesz valamit, amitől csak nézünk, hogy honnan került ez hozzánk, és milyen hálásak vagyunk érte(ük, nyilván).