lámpaoltás után – avagy a gyerekek titkos élete

mese után én ki, samu az emeletről le, bele a rozi ágyába, ahol még kuncognak, csiklandozzák egymást, vagy csak simán ölelkeznek és beszélgetnek. aztán pár perc múlva szétcsapunk köztük, akkor samu vagy felmegy a helyére, vagy nem. de még beszélgetnek egy kicsit.

így történt, hogy ma este pl. arról volt szó, hogy kit hív meg samu a (márciusi!) szülinapi bulijába (r: “a szülinapi buliNKba, samu!”, vö: a mi marcink), kit hív a rózi, és ki mit szeretne ajándékba.

pár napja viszont én már a fürdőkádban áztam, a férj mosogatott (bár ezt most gyorsan lehet, hogy ki kellene törölnöm, hogy ne tudjátok, milyen jó dolgom is van), szóval épp Matild császárnéről olvastam (menő egy asszony volt, még a fia, amikor már király volt, akkor is úgy hívatta magát, hogy Henry FItzEmpress, vagyis Császárnőfia Henrik), amikor az alábbi párbeszéd ütötte meg a fülemet:

R: de ha apa meghal, csak én temethetem el.
S: de nem is tudod, hogy kell temetni.
R: dehogynem. megégetjük aztán beledobjuk a Tiszába. vagy amelyik folyó kéznél van.

a többit már a saját visszafojtott röhögésemtől  – és a döbbenettől, hogy ezek ketten világuralomra törnek – nem hallottam…

mindenesetre jó, hogy vannak terveik.

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) lámpaoltás után – avagy a gyerekek titkos élete bejegyzéshez

  1. zebranyul szerint:

    Sikítva röhögök!

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s