meglett a cipő.
a férj ugyan váltig mondta, hogy ő ugyan nem dobta ki dobozostul (mert a cipősdoboz nálunk nagy ellenség – sok helyet foglal. ne kérdezzétek. ha nagy leszek, lesz besétálós gardróbom, ahol külön polcokon sorakoznak a szebbnél szebb, egyelőre megvásárolatlan cipőim). szóval ő a dobozt kidobta, emlékszik is, hogy milyen könnyen szét tudta szedni, örült neki nagyon, és a papíros kukába ki is vitte.
aztán ahogy ürült a kamra, felbukkant egy picike cipősdoboz, celluxszal ezerrel körbetekerve. benne a lány cipője. végülis…
Reklámok
Én saját magam képes vagyok ilyesmire. Tuti biztos helyre teszem a dolgokat, hogy hipp-hopp megtaláljam majd, amikor szükségem lesz rá. Aztán meg percekig hiperventillálok a pániktól, hogy ennyire szenilis nem lehetek, hogy nem találom. Simán. Szerencsére csak ritkán. 😀