az fogorvosrul és utózöngéjéről

amiért ütni tudnék. de ezt később.
szóval pár hete az oviba ment a fogásznéni és tsai, megnézték a gyerekeket, és kimondták, hogy a samunak bizony el kéne mennie fogászatra, mert van egy lyukas foga. 6 évesen amúgy is ideje lett volna egy vizitnek, így bejelentkeztünk a férj városába egy szeánszra, mind a kettővel.
a fenekünket is kinyalták. de tényleg.
volt igazi fogtündér (nagyon szép volt), meg játszószoba, meg színezők, a fogtündér olvasott egy mesét, játszott velük vagy 20 percet, majd egyesével átkísérte őket a rendelőbe, ahol minden eszközt megnézhettek, kipróbálhattak (lifteztek a székkel és a szájbanyúlós eszközöket is mindet tesztelték). a lány fogai rendben voltak, samunak meg persze volt a lyuk.
kiválaszthatta, hogy milyen színű tömést szeretne (fehér – alap, sárga, kék, piros, csillámos 😀 közül lehetett választani. a kék kellett neki). betömték ott helyben, az én fiam meg sem moccant, nagyon bátor volt, míg kisöpörték a fognyűvő manókat a szájából. 🙂

kaptak oklevelet is mind a ketten, rém büszkék voltak magukra. és lehetnek is. hiába van nekem (most már) szuper fogorvosom, még mindig bennem van a rettegés, amit az iskolafogászaton tettek belém.
az okleveleket ma elvittük az oviba, ahol samu elmesélte az ónéninek, mi történt. az ónéni meg sopánkodott, meg hogy jaj, hát fogorvoshoz járni nem olyan jó dolog (!!!) és reméli, nem kell sokat menni.
elhiszem, hogy neki nem jó élmény volt, de miért kell belerángatni a gyereket? miért kell beletáplálni, hogy ez rossz, ott félni kell és biztosan fáj már az is, hogy belenéznek a szájába? és meddig tartott volna azt mondani, hogy “nahát, milyen ügyes voltál”? vagy valami. remélem, lepereg róla.

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s