az arany szívét, azt

tegnap találtam egy fél zacskó kekszet a táskámban, elővettem hát a bandának. lajám kezében volt a zacskó. az egyik kisfiúnak nem akart adni, mert “ő nem egyet vesz, hanem mindig belemarkol!“, de akkor megegyeztünk abban, hogy annyi körből kimarad, ahány kekszet kimarkol, így jó lett.

lajámnak jutott az utolsó keksz, mondtam is neki, hogy nyugodtan kapja be gyorsan, mire a többiek visszaérnek (a gyerekek és a férfiak olyanok, mint a macska: elkolbászolnak, de ha megéheznek, csak haza eszi őket a fene – na, ezek a gyerekek is addig rohangáltak, míg el nem fogyott a szájukból meg a mocskos kis kezükből a keksz, aztán jöttek vissza a zacskóhoz). lajám viszont ehelyett mindenkihez odament, és egy-egy darabot letört nekik a legeslegeslegutolsó kekszből – majdnem megkönnyeztem, de aztán az jutott az eszembe, hogy ez olyan tanulságos, hogy akár egy bogyó és babóca történet is lehetne, és akkor már nem voltam annyira meghatódva tőle.

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s