vallási oktatás, tör, őrmester

avagy kis színesek a lányról.

van nálunk egy templom, a templom előtt egy “vitrin”, a vitrinben egy szakállas, szikár alak üldögél (=Jézus). utunk naponta legalább kétszer elvezet előtte, ilyenkor a rozi mindig majd kiugrik a bőréből, és boldogan kalimpál, hogy BÁTTYA? BÁTTYA!!! {jó, ez csak azon rokonok-barátok-üzletfelek számára vicces, akik ismerik a sütők gyöngyét, a bátyámat, és tudják, hogy ő is egy szakállas, szikár alak, aki naphosszat üldögél.}

**********************************************************************

aztán még az is van, hogy a rózi úgy döntött, ő itt befejezte a kiképzést és már igazi ügynök, ezért tegnapelőtt, míg én a vacsorát főztem a bátyámmal és mindenki más odalenn bandázott, a róz fogta magát, egy motoros üldözés folyamán kihasználta, hogy mind az öt felnőtt és nyolc másik gyerek(!) azzal van elfoglalva, hogy lajámat békítse, hogy ne ordítson torkaszakadtából a “bekapcsolós tűzoltósisakért”*, mert nem az övé, és más is szeretne vele játszani, szóval ez idő alatt a lány bejött a házba, fel az elsőre (ott biztosan azt gondolta, hogy elég magasan van már), ott kiabált, hogy anya-anya, az elsőn lakó anya kinyitotta az ajtót, lady rose pedig besétált, mint aki oda született. az elsőn lakó anya aztán felhozta hozzánk, hogy nem hiányzik-e a leltárból valaki. nekem leesett az állam, mert a férj kb. ekkorra vette észre, hogy nem találja a lányt, aki azért rendkívül ügyesen a jó lépcsőházba ment be, és még az ajtót is eltalálta, csak az emelet nem. lady rose világuralomra tör. (a férj szerint amúgy remek hercegnő válna belőle, mert kellően bájos, ugyanakkor rettentő szeszélyes. iszonyú veszélyes kombináció.)

**************************************************************************-

anyukám a mai napig emlegeti, hogy egy falatot nem ettem a bölcsis kajából. de az én csodálatos gondozónénim, a babi néni megosztotta velem a saját ebédjét, nem hagyott éhezni. és az én anyukám azt is mondta, hogy ilyen gondozónéni nincs még egy a világon.

jelentem, van. a lány kifogta dél-amerikát. tegnap a(z őrmester)(nek látszó) J. néni reggelijét ette meg. J. nénit egyébként már kenyérre lehet kenni, mosolykirálylánynak hívja a rózit, és mindig puszival búcsúznak. így megy ez.

WP_20141012_20_08_29_Pro* ez a bekapcsolós tűzoltósisak, lajám már annyira ordított, hogy éjszakára megkapta. (azóta vettem neki én is, ma érkezik.)

Reklámok
Kategória: élünk
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s