nem vagyok büszke (=szaranya)

front van, meg betegség, és határidő, és nem aludtam, és nem aludtak, nem dolgoztam, és délutáni alvás helyett ugyanez, és persze megint egyedül lapátolom  a szart, és csak pakoltak ki a szekrényekből, én meg hajtogattam vissza, mert mindig csak vissza szoktam dobálni, hajtogat a lófasz, ha tíz perc múlva úgyis kiszedik, de inkább a ruhákat szedjék, mint a tányérokat vagy a vegyszereket pl., meg addig is csend van, igen, én egy ilyen lusta anya vagyok, de nem tudom, most miért láttam neki hajtogatni, szerintem idegből, a lényeg, hogy elfogyott a türelmem, és mivel kiabáltak mindketten, mert már nem bírták egymást elviselni, én is kiabáltam, aztán azt is mondtam, amit még sose, de nem bírtam már cérnával, szóval azt mondtam, hogy mi van veled fiam, nem kéred, amit csinálok, bántod a rozit, hát tisztára olyan vagy, mint egy kis hülyegyerek.
de lajám kikérte magának.
én egy nagy hüyegyerek vagyok, anyaaaa!

szegény gyerekek, akiknek ez jutott.

 

update: freudi elszólás: “nem kéred, amit csinálok” holott nem csinálod, amit kérek, nyilván. de hát nyilván ő sem kért abból, amit én csináltam…

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

11 hozzászólás a(z) nem vagyok büszke (=szaranya) bejegyzéshez

  1. bogaar@gmail.com szerint:

    Épp ma kérdezte a férjem, hogy Te, ez a pakolásos időszak meddig tart még? Ezek szerint még egy jó darabig… (neem, nem vagy szaranya)

    • orsolya szerint:

      (köszi.) a pakolásos időszakot a samu már kinőtte régen, csak épp a kistestvér előhozott minden hülyeséget, amit ő nem is csinált kicsinek. de pl. már mindketten másznak fel az asztalra – samu ma a szekrényt rántotta majdnem magára, mert a kis bolond felmászott valamiért, és nem bírt lejönni… de mindenben utánozza a húgát.

  2. bogaar@gmail.com szerint:

    Ja, és én is erre szoktam gondolni, hogy leszarom, addig is elvan / csöndben van 🙂

  3. brigi szerint:

    Neha kell kiabalni; en szemely szerint nem hiszek abban, hogy mindeg terezanyanak kell, hogy lasson a gyerek. Igenis lassa azt is, amikor neha kiborulok (de csak akkor, ha miatta; ha mastol vagyok hulye, azt nem verem le rajta), es lasson sirni, meg uvolteni, meg uveget torni (kizarolag a szelektivbe dobalva persze). Ez is az elet resze, nem mindig csak a cukormaz.
    Es ettol en nem gondolom magam szaranyanak, sem teged attol, ha neha boritod a bilit. Inkabb ezt, mint hogy bekattanj 😉

    • cipzar szerint:

      Teljesen és tökéletesen egyetértek, pontosan így gondolom. Pontosan így gondolom. Meg hogy a tetteinknek következménye van, és ezt is meg kell tanulni, hogy egy idő után anyámnak elege lesz.
      Ez nem jelenti azt, hogy ilyenkor büszke vagyok magamra, de ha neki joga van köcsögnek lenni (lassan ötévesen ugyanis a Gazsika már tud köcsög lenni, illetve “okos” is….), akkor nekem jogom van megmondani neki. Inkább tőlem tanulja meg, hogy a köcsögökkel nem játszanak, mint hogy a kis szerelme ne akarja látni. Mert én azért másnap is játszok vele, Lujzi meg nem biztos….
      De speciel nálunk a “hülyevaaaaaaaaaagy?!” kérdés birkatürelmű apukája száját szokta elhagyni. A héten többször is előfordult. Ez egy ilyen hét. Hülye……

    • orsolya szerint:

      én sem hiszek a terézanyuban, én nem vagyok ilyen. pedig ma elhatároztam előre (sejtettem, h nehéz napunk lesz), h türelmes leszek, kibírom… hát nem.

  4. Ruby szerint:

    Ettol meg nem vagy szaranya. Csak ember.

  5. Dominika szerint:

    Én a nehezebb napjaimon azt szoktam mondani, hogy oltári nagy szerencséjük van a gyerekeimnek, hogy a defektes anyjuk mellé legalább nagyon jófej apa jutott, így hátha nem lesz semmi maradandó károsodásuk.

    • orsolya szerint:

      🙂 na, hát az a helyzet, hogy nálunk én vagyok a nagyon jófej 😀 ( 😉 ) illetve, ha őszinte akarok lenni, akkor a tesóm az (hallod, öcsi?!)

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s