helyzet-változtatás-jelentés

mivel a róz december óta, idestova 5 és fél hónapja mászik, most már olyan, hogy ide nézek, de már ott van, a pizsamája-harisnyái-vékonyabb nadrágjai mind lyukasak már a térdüknél, elvittem dévényre, hogy nézzük már meg, mert állni-járni meg nem akar, csak a bútorok mellett.
a csaj az első öt perc elteltével közölte, hogy nagy eltérést nem lát, akaratot viszont tapasztal (hehe, pedig nem nyomta full hangerőn a lány, csak olyan középgázon, de bele az arcába, könny nélkül, teli szájjal, meg persze feszített, amikor nem kellett volna, és összenyaklott, amikor izmozni kellett volna), aztán fél óra után is ebben maradtunk, hogy várunk, nagy baj nincsen, majd megjön az esze, ne aggódjak.

azóta főként térden állva közlekedik, mint egy hősszerelmes (a lenti függönyös videón pár pillanatra látható is) – de meneküléskor/támadáskor még mindig a jól bevált mászáshoz folyamodik.

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) helyzet-változtatás-jelentés bejegyzéshez

  1. cipzar szerint:

    A térdelős módszer nagyon vicces!!!!
    Orsi, tudom, hogy Samesz miatt érzékenyebb vagy erre a dologra, de Rozinak annyira jól és ügyesen mozog, hogy sokan irigyelhetnék. Kétéves koráig kell elindulnia, csak ezt manapság már nem divat hangoztatni, mert nem lehet egy naccsomó pénzt legombolni a szülőkről. Egyébként én is elvittem volna valaki szakemberrel megnézetni, hogy hátha, mert az ember nem tudja elhessegni a rossz érzést. De ezt mint majdnemmárvégzett gyógypedagógus mondom, hogy Rozónak kifejezetten jót fog tenni hogy ilyen sokféle mozgást ilyen rendesen bevés, és építi az idegpályákat kifelé.

    • orsolya szerint:

      tudod, csak azt láttam, hogy benne van kraft meg akarat és nyomul (nem úgy, mint a samu annak idején), és mégsem jár. nem erőltetni akarom, hogy de járjon már, hanem csak meg akartam nyugodni, hogy nincs-e baj mégis. de nincs, így türelmesen várok, amúgy is imádom, ahogy mászik, meg ez a térdelés is vicces. 🙂

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s