{szánkózunk, vagyis húzom a szánkón, már egy fél órája, róz a hátamon, kezdek fáradni, lajám kiabál}: anya! BOLDOG VAGYOK! esik az oromba a hó és én boldog vagyok!
*****************************************************************************************************************
ha puszit adok neki, újabban letörli.
– de samu, ne töröld már le, olyan szívesen adtam.
– nem törlöm le, anyaaaa, csak be akartam tenni a zsebembe.
hát így.
Ez a Samu-gyerek a Jóisten bocsánatkérése, asszem….
nekem is sokszor eszembe jut. tegnap pl zumbán mesélte az oktató, hogy az apukája látta a fiamat az apjával (aki a tesóm volt, ugye), és mondta neki az “apuka”, hogy maradjon ott vele, ne rohangáljon a nénik lába alá, és ott maradt. és hogy ők még ilyet nem láttak 😀 meg hogy mivel fenyítettük be. 😦 de mondtam, hogy semmivelse, a laja ilyen.
ez nagyon aranyos volt 🙂