minek ide dns teszt

a minap egy esti fürdés után jól megijedtem, mert láttam, hogy lajámnak furán áll a kislábujja. mindkét lábán. lelki szemeim előtt leforgott már minden (nehezen indult a mozgásfejlődése, és most sem feltétlenül tudja, amit a kortársai), hogy rossz cipőket adtam rá (nem), hogy biztos kevés D-vitamint adtam neki, ezért eldeformálódott (nem), hogy valami újabb ortopédiai csúfság lett rajta úrrá (nem), le is fényképeztem az apjának, aki válaszul csak visszaküldött egy képet a saját lábáról.

két napig röhögtem utána, igaz, ebben a megkönnyebbülés is benne volt. nincs semmi baj a gyerekkel, csak szó szerint a kislábujjáig olyan, mintha kiköpte volna az apja.

Reklámok
Kategória: élünk
Címke:
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

12 hozzászólás a(z) minek ide dns teszt bejegyzéshez

  1. Zebranyúl szerint:

    Kár, hogy a fejlécen pont ez a kísérteties hasonlóság nem látszik:) A férjemnek egyébként műtétre szorulna a lábfeje, az anyukájától örökölte a bajt, de nem ment el a kiírt műtétre, khm. Én is sűrűn nézegetem a kölkök lábát, hogy ugye nem???

    • orsolya szerint:

      🙂 annyi, hogy a kislábujja a mellette lévő alá pöndörödik, és olyan, mintha 90 fokkal elfordították volna. ijesztően néz ki amúgy, nem is tudom, hogy nem tűnt fel eddig egyikőjükön sem.
      nekem a bütyköm kéne műteni, apai nagyanyámtól örököltem, a térdsebészünk csorgatta a nyálát, amikor meglátta…

      akkor a te férjed is egy díszpéldánya nemének…

  2. Ruby szerint:

    Nalunk a pasi fia a termeszetebol orokolt vicceseket es velem egyik sem veszekszik, de egymassal folyton zsortolodnek. Mondom is mindig a pasinak h tessek itt a tukor rolad ( lasd turelmetlen es kemenyfeju) :))))

  3. brigi szerint:

    Hehe, mi lany-agon orokitjuk a (lab)kisujjaknak a benabbnal benabbra toredezett-repedezett-benott-kifordult kiskormeit 🙂

  4. mimkei8 szerint:

    Biztos jót tenne a fiadnak egy olyan körömfestéshez használt izé 😀 (Viccen kívül: azért ebből csak nem lesz hosszú távon baja??) Az én gyerekem azt örökölte, hogy kb. csak a fején izzad…Pedig örökölhetett volna akármi mást, miért pont az egyik legbénábbat sikerült ;(

    • orsolya szerint:

      a fejen izzadás miatt szerintem még ne aggódj, lajám is ilyen volt, és rózi is ilyen, de laja már nem (mondjuk utazás közben szegénynek pont most volt, hogy a szemébe csurgott az izzadság, és arra ébredt, de szerintem az utazás nem számít), szóval szerintem még simán kinőheti D. is…

      a körömfestős lábtérítőt elképzeltem, és nagyon röhögök, mert három napja lajám a rózi csatjával a hajában mászkál 😀

      • mimkei8 szerint:

        🙂 nekem van egy rénszarvasos, kell? 😉

        Mondjuk abból indulok ki, hogy ezt az izzadásos dolgot nekem nem sikerült kinőni, de akkor még van remény 🙂

        • orsolya szerint:

          rénszarvasos lábujjelválasztó vagy hajcsat? 😀 amúgy ha nagyon túrok, itthon is biztosan találok (minden van itthon, csak keresni kell. igen, még katona is. mondjuk nem halott (szerencsére) és nem német, de akkor is. )

    • orsolya szerint:

      de nem hiszem (remélem), hogy hosszú távon baja lenne belőle, az apjának sincs – vacakol ugyan a térde, de szerintem az nem ettől van. aztán ki tudja. majd mondom is neki, hogy ha legközelebb térdésznél jár, kérdezzen rá.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s