erről eszembe jutott, hogy nemrégiben kaptam egy csomó képet a keresztanyámtól, és szerinte milyen jó rajtuk nosztalgiázni. én meg három napig csak sírtam, hát hogy tehették ezt velem. főleg anyám, persze.
de már nem sírok rajta, én majd szépen fogom járatni a gyerekeimet (nem lesz “ó, iskolába járni az is jó lesz” (mert hol van emberek között szerencsétlen gyerek, ha nem az iskolában, hol???), és nem én fodrászolom őket.)
és akkor itt a kép, abból az időből, amikor még gonosz, atomtudósnak készülő kisfiú voltam.
ááá, rá se ránts, mindenkinek vannak titkolnivaló képek az életében 🙂
de ez több mint egy évtized 😀
Orsika, nekem nem engedték megnöveszteni a hajam évekig, mondván h utálok hajat mosni és fésülködni plusz ugye nekem is a szemüveg… szinte ugyanilyen fejem volt, mint neked 🙂 pedig oviban még kifejezetten lányosan néztem ki, akkor még úgy is öltöztettek, aztán 8-9 éves korom körül vmi történt… Tesómnak is párhuzamosan szemüveg meg a kamaszodás. Mi ezt simán “pocsék korszaknak” hívjuk.
😀 de jó, h mindenkinek van ilyen, valahol megnyugtató.