nála nagyobb nincs a világon

-aztakurvaistenitbasszameg

-mi van?

-felbontották a hitelszerződést. most egy összegben ki kell fizetni, de hát miből, jönnek a végrehajtók, az anyád kurva anyját, azt, miatta kerültünk ilyen helyzetbe, mondtam neki, hogy fizesse, de csak havi ötezret tolt bele.

-hát, apa, ne is haragudj, annyit fizettünk, amennyit tudtunk. most lehet választani, hogy a gyógyszered vesszük meg (havi kb. 30 ezer- a szerk.), meg esetleg eszünk és fűtünk is, vagy minden hitel be van fizetve. az én pénztárcám is véges, és már évek óta tolom számolatlanul ebbe a reménytelen rendszerbe a pénzt, mikor elhiheted, hogy lenne jobb helye is. talán nyolc hónapos terhesen más dolgom is lenne, mint hajnal egyig dolgozni.

-(üvölt) én tőled soha nem kértem egy fillért sem!!

negyed óra múlva:

-apa, engem nagyon bánt, amit mondtál, meg ahogy mondtad, hát több mint százezret tolok a rendszerbe minden hónapban, de sokszor inkább kettőt, nem bírom már én sem, az a csoda, hogy a férj ilyen türelmes.

-anyád hibája az egész. ha nem költöztünk volna el a hatodikról, a faszér kellett építkezni.

-ha lett volna annyi gerinc benned, hogy szólj, hogy neked másik családod is van rajtunk kívül, akkor hidd el, nem lett volna építkezés.

-de most hogy jön ez ide? éreztétek bárminek is a hiányát? egy fillérrel nem lett nektek kevesebb.

-szerinted tényleg ez számít?

-hát érzelmileg nem éreztétek meg, az biztos.


mondja ezt nekem, akinek 18 évesen kellett kikanalaznia a pucér anyját a sarokból, mert benyugtatózta magát, és azt sem tudta, melyik bolygón van. nem, tényleg nem éreztünk belőle semmit.

Reklámok
Kategória: élünk | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) nála nagyobb nincs a világon bejegyzéshez

  1. katkukac szerint:

    azt én mé’ nem látom, hogy itt mi történik? 😦

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s