Kimenő

tegnap megkaptam az első kimenőmet, mióta a gyerek megszületett. (gyerek előtti terv: kavicskám, majd ha egy hónapos lesz, minden héten elmehetsz valahová egyedül. megszületett: kavicskám, majd ha három hónapos lesz. három hónapos lett: kavicskám, majd ha fél éves lesz. fél éves lett, és már semmilyen ígéretet nem kaptam, így a nyolcadik hónap után saját kezembe vettem a dolgot). kicsit izgultam, mert a férjre rájött a szokásos ne-kérj-tőlem-semmit-aaaaaannyira-elfáradtam lustaság, és ilyenkor tényleg inkább elalszik, mint hogy meghallja, amit kérek tőle, de pechjére már egy hete emlegettem neki, hogy szerdán zenés-táncos ugribugrira megyek, ha törik, ha szakad, és ne, ne csináljon magának programot, és érjen haza időben. persze hiába mondtam el neki minden nap, ráadásul nem is evés közben, amikor tutira nem tud másra figyelni, max. arra, hogy kijöjjön egy “aha” vagy “jajaja”a száján, szerdán kettőkor meglepetésként érte, amikor telefonáltam neki, hogy ugye akkor inem marad benn órákra szaunázni vagy tanulni, hanem a munkaidő lejártával jöjjön szépen haza.

na, végül sikerült hazaimádkozni, ahol levetette magát az ágyra, közölte, hogy fáááradt, majd becsukta a szemét, de néha ki-kikukucskált alóla. megkérdeztem, van-e kedve megetetni a gyereket, mert akkor az lesz a következő lépés, nem baj az, ha ő is tudja (nem egy nagy ördöngősség, tudom, de hát ő férfi, és fél mindentől, amit egyedül a gyerekkel kell csinálnia, amihez nagyban hozzájárul az anyukája viselkedése, aki a múltkor, mikor ugyanezt kérdeztem a férjtől, meghallotta, és lekiabálta a hajat a fejemről, hogy a gyerek etetése az asszony dolga, és ha én nem akarom megetetni a kissrácot, akkor majd megeteti ő, de ne testáljam szegény kisfiára.) szóval a férj mondta, hogy inkább most csak nézi, hogy csinálom (hogy, bakker, hogy, kanalazom a szájába a cuccot), aztán nézte, a szemhéján keresztül. de azt mondta, következő alkalommal már tudni fogja.

aztán én elrohantam ugrabugrálni, és jó volt, röhögtem annyit, mint régen, hihetetlenül béna voltam, de nem zavart, és kellemesen el is fáradtam.

sötét volt, mire hazaértem, nemcsak kívül, hanem a lakásban is, ezek meg ott feküdtek összebújva, mint a cocák. azaz lajám a kisautójával pengette a száját, az apja meg félálomban (remélem, csak félben) a pocakján pihentette a tenyerét.

aztán meghallották, hogy otthon vagyok, és ki-ki a maga módján üdvözölt (a férj sziakavicskám, mondta, a laja meg először hütyögött, aztán sikított, aztán kacagott. és simogatta az arcom, és adott puszit.) szeretem őket.

Reklámok
Kategória: 9. hónap | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

3 hozzászólás a(z) Kimenő bejegyzéshez

  1. mm szerint:

    aha, és a férfiak nem kiszámíthatóak…:))))))
    mindenesetre hajrá….
    :)))

    • maripen szerint:

      jaj, hát az enyém díszpéldány, azt ia hamarabb tudom, hogy melyik csajt fogja megnézni az utcán, mint ő. 😀

    • Kisbéka szerint:

      és most már van két díszpintyed is :D:D:D
      mindenesetre becsületére legyen mondva, hogy megkaptad a kimenőt, legyen rendszer belőle ;o)

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s