a legfincsibb

  • hogy mindig mosolygósan ébred. akkor is, ha nem. mert ha nem, akkor kinyitja a szemét, és meglát, és már mosolyog is. én meg olvadozok.
  • hogy imádja, ha puszilgatjuk – ma este álomba kellett puszilgatni a nyakát (felemelte a fejét, puszilgattam, letette. abbahagytam, felemelte, puszilgattam, stb. a végére elaludt) – erre azért majd igyekszem nem rászoktatni, de egyszerűen olyan fincsi.
  • hogy elképesztő türelemmel bír, ugyanakkor ez nem apátia, ha valami nagyon nem tetszik neki, jelzi ő, de magas a tűrésküszöbe, és utána is először szép szóval és szemrehányó tekintettel közli, hogy elég volt, anyám. vagy most azonnal, anyám.
  • hogy amikor a ciróka-marókát mondókázzuk, már magától simogatja az arcom, és persze vigyorog hozzá.
  • hogy amikor reggel úgy ébred, hogy kialudta magát, és nem a hasa, vagy egyéb hangok verik fel, akkor először belefúrja és beleförgöli az arcát az ágyba, majd a kezével megsimogatja a tarkóját, mint a nagyok, és csak utána emeli fel a fejét, és néz körbe.
  • hogy mindig van szösz a lábujja között, akkor is, ha aznap épp csak egy body volt rajta.
  • hogy szeret fürdeni.
  • hogy nem bántja a szemüvegemet – bár lehet, hogy később rákap az ízére.
  • hogy olyan fincsi a húsa.
  • hogy elhullatta már a babahaját, de a kozsó-tincs még mindig ott virít a tarkója közepén.
  • hogy az éjszakai etetésnél, ha magába az evésbe nem is alszik bele, a büfizésbe biztosan, és annyira fincsi, ahogy az egyik kezével a nyakamat öleli, a másikkal a vállamat fogja, és a fejét a vállamra hajtja, elernyed és beleszuszog a nyakamba. ilyenkor sokszor nincs szívem letenni, csak szívom magamba az illatát, nem sokáig lesz már ilyen pici. az is előfordult, hogy a férjet felébresztettem, hogy átadjam neki ilyen állapotában, és a férj először morgott, hogy miért kellett, aztán mondta, hogy végülis nem volt ez rossz, ami ez esetben kb. annyit tesz, hogy ilyen finomat még életében nem érzett.
  • hogy neki köszönhetően tényleg egy igazi család lettünk, és valahogy annyira ráérzett a menetrendünkre meg a stílusunkra, vagy direkt így választott minket magának, nem tudom, de jó így együtt, nagyon.
  • hogy tegnap volt 5 hónapos. jupi!
Reklámok
Kategória: 5. hónap, összefoglaló | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s