Nem lesz búcsú

a fiamtól. Merthogy érti (jó, lehet, hogy csak érzi), így ha szabad programot akarok magamnak (magunknak), akkor nincs puszipuszi, jó legyél kisfiam, mert a gyerek elromlik.

Erre úgy jöttünk rá, hogy bármikor remekül elvan az anyukámmal, vagy a testvéremmel, nem baj, ha nem lát, és nem hallja a hangom (mert pl. a ház másik emeletén vagyunk). Ha a szülői házban alszunk (mert pl. a férj üzleti úton van, mint most is), akkor anyu simán felviszi a szobámba, és öt perc alatt elaltatja (ez a bravúr még sokszor nekem sem sikerül).

Múlt héten a férjjel elszöktünk cukrászdába, de én még visszaugrottam egy utolsó utáni puszira. Állítólag még nem csaptam be a kocsiajtót, már éktelen bömbölésbe kezdett szegény gyerek, és jó negyven percig meg sem tudták nyugtatni. Pedig nem szokása ám a sírás.

Aztán tegnap lakodalomban voltam, szépen elbúcsúztam a gyerektől hét körül, és anyu szerint fél kilencig csak zokogott keservesen. Csak a kistestvérem tudta megnyugtatni végül, telefonon keresztül – aztán be is aludt. (engem nem hívtak fel, mert anyu nem akart zavarni, végre “szabin” voltam pár órát)

Szóval ez van, máris szökni kell előle. Kis drágám.

 

Reklámok
Kategória: 5. hónap | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Nem lesz búcsú bejegyzéshez

  1. 2657 szerint:

    Akkor is szólni kell neki, hogy hello, megyek. Mert nem a most számít, hanem a később.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s