fogamra a garast ésatöbbi

tegnap voltam fogorvosnál, szó szerint tizenkét perc alatt betömött három fogamat, jó szaga volt és vagány, szürkeősz, alul göndörödő, állig érő, hátrafésült, de kicsit rakoncátlankodó dzsigoló haja, meg nyilván ezervattos mosolya, villámgyorsan és fájdalommentesen dolgozott, és nem győzött dicsérni, hogy milyen ügyes vagyok. így nem is fájt nagyon, amikor oda kellett adnom neki a harminc rugót.

meg az is volt, hogy a férj elkezdte a babaszoba összeszerelését, egyelőre a szoptatós-ringatós fotel van meg, almazöldellik büszkén a kisszoba közepén, egymaga. drága párom hozzáértését és lelkesedését leginkább a “nem baj, tarzan erős, csinál másik lyukat!” mottó jellemezhetné (mert ugye az az idióta ikea nem oda fúrja, ahová kellene, nyilván, pont a mienket cseszték el 😉 ), de imádom érte, most már lett fényképezőgépünk, majd megörökítem, amikor a kiságyat berheli.

és végezetül egy kép, a 33. hétről. (a vaku direkt volt)

33. hét, háttérben szerelésre váró szekrénnyel

Reklámok
Kategória: háromharmad, illusztráció | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

7 hozzászólás a(z) fogamra a garast ésatöbbi bejegyzéshez

  1. Ruby szerint:

    Cuki poci és áramvonalas csini kismama 🙂
    És én is ma épp töméscserén voltam, két órája buzgón zsibbad az arcom jobb fele, pedig a doki másfél órája végzett a melóval.

    • maripen szerint:

      köszönöm a bókot a pocakom nevében is!
      te szegény… jobban vagy már? az én dokim nem ad érzéstelenítőt, azt mondja, a bal kezemmel jelezzek, ha fáj, és akkor ad, de fölöslegesen nem szurkál (és nem csak azért, mert terhes vagyok, korábban is így csinálta). úgy látszik, tényleg megfogtam vele az isten lábát. 🙂

    • Ruby szerint:

      Igazából jobb is h beérzéstelenít, mert a múltban egy másik fogdoki traumatikusan fájdalmas élményeket okozott nekem és azt nem szeretnénk újfent átélni. Csak eddig még sosem sikerült ennyire durván bezsibbasztania 🙂

    • katkukac szerint:

      ez 33? 10et letagadhatsz 😀

    • maripen szerint:

      😀 hát pedig ne tudd meg, hogy a kedves mamától mennyit kapok, hogy milyen óriási a has, és benne biztos a gyerek is óriásbébi lesz, és stbstb. de azért mindig biztosít, hogy fogja szeretni, bármekkora is lesz. köszi.

    • Ruby szerint:

      Tesóm a 155 centijével terhesen már ezen a ponton is “szélehosszaegy” volt, pedig 13 kilot hízott csak összesen a végéig(sztem az nem sok). Ez egy cuki poci és nem óriási! Kedves mama legyen bulldog h egyáltalán kap unokát :)))

    • maripen szerint:

      hát, én már most vagyok 13 kilónál, de azért nekem könnyebb, mert 15 centivel magasabb vagyok, mint tesód. 🙂

      amúgy ha már nem bírom lenyelni, a kedves mamának azt szoktam felelni, hogy embergyereket hordok én a szívem alatt, nem kismacskát. 😉

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s