Móka, kacagás, madárcsicsergés

Ez az életem (egy része, nyilván). A héten sok ünnep feltorlódott (szület-és névnap, plusz az első házassági félévforduló), és az ünnepek ugyan szigorúan össze nem vonhatók, ez szabály, a férjjel felkerekedtünk, hogy mégis összevonjuk őket: nyakunkba vettük az országot, hogy november 9-ig megpróbáljunk elkölteni mintegy 60 ezer forintnyi üdülési csekket (lelövöm a poént – nem sikerült, de így jár az, aki az utolsó pillanatban kap észbe), el egészen Budára. Illetve előtte Pestre, ahol turistáskodtunk kismamaboltban (vettem kabát), majd annyi év könyörgés után végre elvitt az állatkertbe (szerencsére a lepkeház nem volt nyitva, frászt kapok tőlük, a férj nem kicsit röhögött, mikor megtudta, hát örülök, hogy ennyisok év után még tudok újat nyújtani neki), ahol simogattunk tevét, meg kiskecskét, és vízilovat is majdnem, mert odajött, tátotta a száját, és láttunk igazi tigrist is. Meg zöld mambát (“Ha ezt az erdőben látom, befosok menten” – így a férj, mire a mellettünk lévő vagány csávó röhögésben tört ki, és közölte, hogy ő is).

Aztán közel másfél órában várost néztünk (vagyis ültünk a dugóban a Hungárián), de nem volt baj, mert velünk volt Rejtő Jenő és az elveszett cirkáló, Rudolf Péter előadásában, így legalább tudtunk rá rendesen figyelni.

Aztán az orosz-magyar tulajdonban lévő panzióban az orosz fél jól lecseszett bennünket, amiért nem találtuk meg a csengőt, de aztán meglátta a pocakom, és ellágyult. És mondta, hogy finom lesz a reggeli. Aztán háromnegyed kilenckor (szombaton) kopogott az ajtón, hogy izé, bocsi, de az van, hogy elfelejtette, hogy október 23. az itt ünnep, és minden zárva van, de egy teát tud nekünk főzni. Nem jött elő belőlem az anyatigris, hogy akkor most mit adok enni a gyerekemnek, de csak azért, mert előző este nagy rutinnal vásároltunk pár szelet cerbonát a közeli Tescoban (ahol celebspottingoltam M. Kiss Csabát).

Aztán kirándultunk egy nagyot, vagy tíz kilométert egy félig ismeretlen társasággal, a Remete-szurdokba is hősiesen leereszkedtem (és nem győztem köszönetet mondani a fáknak, hogy megkapaszkodhattam bennük, és a férjnek, akiben szintén, illetve aki mondta, hogy most melyik lábam hova tegyem, tisztára, mint a Twisterben). A kompánia egy része körbeállt bennünket, és a férjet a munkájáról kérdezték, és akkor az egyik lány felkiáltott:

– Jé, te vagy az, aki babát vár?

És akkor bevallottam, hogy én, mire a férj durcásan hozzátette, hogy ő is várja ám azt a gyereket, csak róla mindig mindenki megfeledkezik, és akkor össze kellett puszilgatni. Aztán Hűvösvölgybe visszaérve elfogyasztottunk egy jól megérdemelt estebédet a Náncsiban, és mint aki jól végezte dolgát, visszautaztunk a férj fatornyos kis falujába.

Laja végig jól viselkedett, néha viccesen kapirgált odabenn, és egyszer akkorát boxolt belém, hogy szerintem kívülről is éreztem, szóval lehet, nemsokára a férj is fogja, jupi!

 

És a kis család a 19. héten:

19. hét

(igen, a férj tényleg ilyen jóképű :-))) )

Reklámok
Kategória: így megy ez, illusztráció, kétharmad | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  1. maripen szerint:

    a férj összeszidott, azt mondta, ő James Dean akar lenni… jellemző.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s