Mennyi? 30!

A gyermek már kétszer volt Prágában, pedig még meg sem született. Az első alkalommal körbehányatta velem a várost, most hagyott dolgozni, csak egyszer ájultam el majdnem, és alvásra is csak a kijelölt alvásidőben kényszerített. Közben szépen növekedett, mikor hazaértem, az apja le sem tudta venni a kezét róla.

Aztán egy rövid (:-( ) barátnőzős kitérő után elvonatoztam a Hegyre, ahol első dolgom volt elaludni, és mire felébredtem, a társaság két ismeretlen taggal bővült. Mikor álomittasan, bemutatkozás után még mindig alig funkcionáló aggyal leültem a padra, épp az egyik srác kislányáról volt szó, hogy milyen cukor baba, és milyen bölcs nézése van, mintha öregebb lenne a koránál, de nem kicsit, hanem sokkal. Na, és akkor az új csaj így szólt a férjhez (az ÉN férjemhez), épp csak a combjára nem tette a kezét közben:

– Neked biztosan gyönyörű gyerekeid lesznek, egyszerűen elképesztő szemed van.

Erre kinyílt az én (szintén egészen elképesztő) szemem is, az agyam is azonnal működésnek indult, de a férj megmentette a csaj (természetesen teljesen átlagos) szemét a kikaparástól, mert magához húzott, csókot lehelt a bedozorodott orcámra, és mondta, hogy igen, én vagyok az ő kicsi felesége, és egy (remélhetőleg) valóban gyönyörű, egészséges, szerencsés, okos, jólelkű és alvós gyermeket hordok a szívem alatt. Nyinyinyinyi!

Aztán nyugodt eszegetéssel-iszogatással telt az este, a férj a hordozókendő rajongója lett (most látott ilyet először), aztán felkerekedtünk haza, az Alföldre, és tankolás közben éreztem valami furát (igen, igen, mintha a fing mozogna benned, de az nem az, hanem a gyerek – tájékoztatott a kedves mama), aztán megint és megint, és annyira vicces kis érzés volt, és boldogságos is, tudtam, hogy ez tuti Lajoska, és akkor örültünk. Hát ezt kaptam tőle a 30. szülinapomra.*

Édes kicsi fiamlányom (jövő héten elvileg kiderül, mondogatom neki, hogy tárja szét a lábát a fényképész doktorbácsinak, aztán ha lány, a következő 25 évre szorítsa is össze).

 

*Azért a helyzet mégsem annyira idilli, tegnap azt sem hagyta, hogy a vacsorát befejezzem, szegény férjjel kölcsönösen sajnáltuk egymást, mindketten azért, mert fültanúja volt bizonyos dolgoknak – ő azért, mert rosszul voltam, én azért, mert nem lehetett kellemes a vacsorát ilyen aláfestéssel befejezni. (De befejezte, szóval akkor lehet, őt mégsem kellene annyira sajnálni, mert nem viselte meg annyira).

Reklámok
Kategória: kétharmad | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

5 hozzászólás a(z) Mennyi? 30! bejegyzéshez

  1. mm szerint:

    a csokis keksz, tuti attól indult be Lajoska:)
    pedig nem is tettem bele semmi “gyorsítót” :))))))

    • mm szerint:

      és a hordozókendő tényleg királyság – szerintem 🙂

    • maripen szerint:

      szerintem is a csokis keksz volt a “ludas”, ez nem is volt kérdés! :-))

      és a h.kendőről én eddig is tudtam, h jó, és mutogattam is a férjnek, de egyrészt élőben nem látta eddig, másrészt az ára eltántorította (ill. a majd megbeszéljük, drágám – fiókba került a dolog). de most testközelből tapasztalta, és nagyon megtetszett neki.

    • jikka szerint:

      nahát, boldogot! 🙂

    • maripen szerint:

      köszönöm! 🙂

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s