Jackie Kennedy és tsa., avagy az álló(?) fogadás

Az úgy volt, hogy már hetek óta készültünk egy fogadásra, a férj minden este beszélt Lajoskához, hogy nőjön, növögessen, hogy legyen mivel páváskodni a barátok, rokonok, üzletfelek előtt, és én, mint egy vérbeli Jackie Kennedy támogatni tudjam a férj kampányát, mert egy kismamával mindenki kedves és elnéző és mosolygós, a kismamát mindenki szereti és meghatja a szíveket. (Szerezzen be Ön is egyet! Telefonáljon most!) Lényeg, hogy Lajoska, mivel szófogadó gyermek, szépen növögetett is, és én is találtam olyan ruhát, ami klasszul kiemelte (lesz kép is).

Aztán eljött a fogadás napja, voltunk vagy nyolcvanan, a gentlemen’s club-féle helyiségből áttereltek minket egy ablaktalan, és főleg széktelen terembe, ahol az ünnepelt megható és vicces, de főleg hosszú köszönőbeszédet mondott. Először a férj háta mögött álltam, aztán éreztem, hogy nem feltétlen lesz így jó, akkor a férj maga elé húzott, és hátulról szorosan átölelt, hogy tartani tudjon. Ez a – nem szemben álló – külső szemlélőnek úgy jött le, mintha a pocakom akarná simogatni, és kedvesen mosolyogtak. A szemben álló ünnepeltnek és a nagyfőnököknek meg úgy, hogy húha, itt valami lesz. És pár másodperc múlva lett is, éreztem, hogy izzadok, a vér eltűnik a fejemből, és ha még három pillanatot ott kell állni, hát bizisten én leszek az est főszereplője vizes borogatással, melltartó lazítással és lábemelve fektetéssel.

Annyi erőm volt, hogy szóljak a férjnek, hogy “én mindjárt”, de szerencsére ennyi is elég volt, nem azt kérdezte, hogy: pisilni kell? meg akarsz csókolni? leütöd az ünnepelt, hogy fejezze már be? hanem fogta magát, és szépen áttolt a “tömegen”, a tömeget és az illusztris vendégeket meg az ünnepeltet elválasztó téren, majd az illusztris vendégeken és az ünnepelten keresztül a gentlemen’s clubba, ahol még épp annyi erőm volt, hogy lerogyjak az egyik fotelbe, de a legdíszesebb díszvendég már ugrott is, és hozott nekem vizet, meg cukros üdítőt, mert nem tudta, melyik lenne a jobb hirtelen. És akkor én nem győztem bocsánatot kérni a férjtől, meg az ünnepelttől ezért a kis epizódért, de igazán nem tehetek róla, és szerencsére ők sem haragudtak, a férjnek amúgy is kutya kötelessége megbocsájtani, mert ő tehet az egészről, az ünnepelt meg nem haragudott, mert egy kismamával mindenki elnéző és mosolygós stb. stb. ld. fent.

Aztán az est folyamán a legdíszesebb díszvendég vagy háromszor jött oda mosolyogva, hogy jól vagyok-e, és a férj is tudott vele beszélni fontos ügyben, és úgy tűnik, alakulnak a dolgaink (kop-kop) és akkor én megveregettem Lajoska vállát megpaskoltam a pocakot, hogy látod, fiam, így kell ezt, nyerő páros vagyunk mi.

Kategória: kétharmad | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

2 hozzászólás a(z) Jackie Kennedy és tsa., avagy az álló(?) fogadás bejegyzéshez

  1. katkukac szerint:

    :))))))))
    kedvenc részem az “én most mindjárt” – “leütöd az ünnepelt?”
    külön pont az automatikus tárgyragért 😀

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s