Árulás

Hosszas tépelődés után végül tegnap elárultuk a családnak. Még csak az enyémeknek, a férj szüleinek talán ma, vagy inkább holnap hazaindulás előtt szólunk (hogy legyen idejük emészteni, míg legközelebb találkozunk, és legyen egy utolsó nyugodt hétvégénk).

 

A nagy beszélgetés a következőképp zajlott:

Férj: Na, akkor mondod?

Én: Nem, mondd inkább te.

F.: De nem, inkább te. Én félek.

É.: Szerintem ezt akkor is neked kellene.

(*Család néz hülyén*)

F.: Jó, hát akkor kimondom, abban nem lesz hiba, úgy néz ki, kisbabánk lesz.

*döbbent csend. anyámnak elpirul a feje (biztosan belegondolt, hogy ehhez mit kellett művelnünk), apám levegő után kapkod, de szemében megjelenik pár könnycsepp, tesóm csak annyit mond vigyorogva:)*

– Mögbbbaszod!

(nem mondtuk neki, hogy igen, épp ez történt)

Végül anyám is magához tért az első sokkból, és örülni kezdett, hogy lesz kisunokája, akit harapdálhat, de ezt a vonalat gyorsan leállítottuk* (a gyerekemet ne harapdálja lilára pusztán szeretetből, mint engem anno.) Aztán a rosszulléteimről kérdezgetett, de mondtam neki, hogy egyszer volt, most a héten, de megbeszéltem a gyerekkel, hogy inkább a mellem növelésére fordítjuk az energiát a hányás helyett, szerintem mindenki jobban jár így (különösen a férj, ugye). Aztán számba vette, hogy az elmúlt három hónapban férjhez mentem, a kistestvérem elballagott, meghalt a mamám, a kistestvérem felvették fősulira (jupi!), és lesz egy gyerekünk.

A férfiak felpattintottak egy üveg bort, jól meg is itták, már mindenkinek csillogott a szeme, és anyám a szüléseivel szórakoztatott bennünket. Egy élmény volt. (“és akkor én mondtam a dokinak, hogy most kakilni kell, de nem hitte el, de azért alám nézett, és HÚÚÚ, itt a gyerek feje”). Még megkérdezte, hogy ugye benn lehet a szülésnél (WTF?). Az apukám még az ölébe ültetett és agyonpuszilgatott, aztán megköszönte a férjem szíves közreműködését is. Visszakucorodtam a fotelbe, összegömbölyödtem, ahogy szoktam, de a kistestvérem rámripakodott:

-Hogy ülsz azzal a gyerekkel, te?!

Ezt végszónak vettük, jobbnak láttunk elindulni a férj fatornyos kis falujába, mielőtt komolyabbra fordul a dolog, és ott helyben meg kell ennem hat tányér spenótot, vagy macskaszívet, mert az jó a gyereknek.

Szóval azt hiszem, fincsi kis hónapoknak nézünk elébe. És a neheze még hátravan.

 

*ha mégis harapdálna, a férjnek van egy dzsóker mondata: “mit csókolgatja a f*szom gyümölcsét?” állítólag a szomszédságukban ez így konkrétan elhangzott, mert a férjnek elege lett abból, hogy az anyós folyton a gyereket csókolgatja. Nekik bevált.

Reklámok
Kategória: apa, kezdődik!, egyharmad | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s