Reggeli

Azt hittem, a reggel definíciója (vö.: “reggeli rosszullét”) nem hajnali fél öt, mikor még a madarak is alszanak. Első dolgom lesz megtanítani a napszakokat  ennek a gyermeknek, úgy látszik, dédapja földműves ösztöneit örökölte. Mondtam is neki, “hé, kisöreg/kölyök/te ott, babácskám, nem erről volt szó. Megbeszéltük, ugye, emlékszel, hogy anyát nem zavarjuk ilyenekkel, hanem boldog, kiegyensúlyozott és legfőképpen hányásmentes terhessége lesz. Persze kapaszkodj csak, fogjad anyát, de ne kelljen már kiokádnia a belét, hányt szegény eddig eleget életében, húsz terhességre elegendőt.”

Amint ezt így félhangosan kimondtam, már mehettem is a ház legkisebb helyiségébe (valójában a lépcső alatti mosókonyha a ház legkisebb helyisége, de nem oda mentem ám). Szóval elmentem oda, ahová a király is gyalog jár, és… és akkor hasmenésem lett inkább. Úgy ment a hasam, ahogy más hazudik (gy.k.: mint a vízfolyás), kicsit meg is ijedtem, de utánaolvastam, és azt írják az okosok, hogy valószínűleg hormonális (ugyanis semmi, de tényleg semmi olyat nem ettem, amitől bajom lehetne. hacsak nem a csíra a ludas… hm.). Mindenesetre azt már tudom, hogy a gyermek szófogadó, mert végülis hányni nem hánytam, és csak azt kötöttem ki neki. Új szabályok kellenek.

 

Mivel a férj most épp üzleti úton, a szüleimnél vagyok, mert a panelban úgyis elviselhetetlen a hőség, hogy ne legyek egyedül, és ők még nem tudják. Nem volt kis teljesítmény kijátszani az árgus szemekkel figyelő apámat, aki azt leste, hogy beveszem-e az imodiumot (nem tettem). Egy pillanatra csábító volt a gondolat, hogy egy elegáns és titkos mozdulattal kihajítom az ablakon (Mata Hari évek óta retteg, hogy elveszem tőle a minden idők leghíresebb kémnője titulust.) Még akkor is jó ötletnek tűnt, amikor belegondoltam, hogy mi van, ha valamelyik fecske megtalálja, és megeszi, legalább nem sz*rják össze a teraszt annyira, de aztán elvetettem a gondolatot, és mégis a párnahuzatba dugtam. Hah! Csak ne felejtsem el alkalomadtán kivenni, különben anyu nem kicsit lesz meglepve ágyneműcserekor.

Reklámok
Kategória: apa, kezdődik!, egyharmad | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

TAPSOT!

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s