van abban valami báj

hogy az elsősök tanítónénije átment az ovisokhoz kicsit ismerkedni, és megkérdezte, hogy van-e valakinek kérdése, és akkor a mi nagylányunk* feltette a kezét, és aztán a kérdést:

– Samu hogy szokott viselkedni órán? És tanul rendesen?

ennyike.

*hétvégén kiesett az első foga! nem mondom, hogy nem röhögtünk sikítva, mert a müzlibogyós JOGHURTBA tört bele. de kinn van! (amúg meglepetés volt, mert _annyira_azért nem mozgott még, bár ő mindig is mondta, hogy a szülinapja előtt ki fog esni)

Reklámok
Kategória: élünk | 4 hozzászólás

az év apukája

a ház előtt kiszálltam az autóból, hogy legyen másfél perc énidőm, míg ők leparkolnak. a gyerekek azonnal jöttek volna utánam, de a férj visszatartotta őket (biztosan abban reménykedett, hogy ezért a gesztusért cserébe én is teszek majd egy gesztust feléje), leülhettek az első ülésre (ketten). aztán az a remek ötlete támadt, hogy ezt a helyzetet milyen jól fel  lehetne használni oktatási célra is.

így aztán mondta a gyerekeknek, hogy figyeljetek, pupákok, ezért kell mindig bekötni a biztonsági övet. és elindult, majd 3 km/h-nál fékezett egyet.

a lány meg lefejelte leorrolta a kesztyűtartót.

azt hiszem, a lecke bevésődött.

Kategória: élünk | 3 hozzászólás

csa-jo-zik

hát amikor mentem érte a napközibe, egy másodikos lány matekháziját diktálta.

aztán a lány hozott neki almalevet, és még hozzátette, hogy “nem kell kivinni a konyhába, samu, elég, ha ide leteszed, majd én visszaviszem”.

és basszus tényleg ott hagyta volna, hiába látja az apjától, hogy nem hagyjuk, hogy mindent a másik csináljon.

 

Kategória: élünk | 1 hozzászólás

ezmegaz

samu megkapta élete első beírását, mert beszélt rán, és sorakozónál sem figyelt (akutyafját! sőt, teringettét!) szegény annyira szégyellte magát, hogy bebújt a pléd alá, és egész este úgy közlekedett, mígnem az apja küldött neki egy üzenetet, azt szépen elolvasta és megenyhült, de még hozzátette “bezzeg a dicséret nem érdekel senkit sem”. (amúgy de, és ebből sem csináltunk ügyet, hát így is messze a legjobb kisfiú a világon)

*********************************************************************************

a férj magyarországon, közel egy hete tolom egyedül a biciklit (nehéz, mert iszonyú szar a közlekedés, és 3 órát ülök a dugóban, csak nem buszon, ahol olvasni vagy aludni tudok, hanem a volán mögött, idegeskedve, hogy beérek-e a munkahelyre, vagy a suli előtt vár-e a gyerekem).
rozics meg ma este mondott egy ilyet:

anya, kifordítom a szennyest, hogy ne neked kelljen, mi most ketten vagyunk gyerekek, te meg egyedül vagy ránk felnőtt.

********************************************************************************

a roziékhoz jön a mikulás az oviba. kérték, hogy soroljon fel három dolgot, amit nagyon szeret.
– mum, dad and my brother samu. because nothing is more important than family.

hát így. amúgy tanulnak franciául is, irtó cukin recsegtetik a r betűt 🙂

 

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

randiblog

családi mozidélután, beethoven 2, a csajért jön a srác, viszi autóval az iskolába.
beülnek az autóba.

a lányom kifakad:
– de béna, még ki sem nyitja előtte az ajtót.

eddig is tudtuk, hogy legény/leány legyen a talpán, aki ezzel a nőszeméllyel akar kezdeni, de azért leesett az állunk, na.

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

zsivány konyhatündér

én: rózikám, nagyon korán van még. bekapcsolok neked egy mesét. tudsz magadnak müzlit készíteni, meg kakaót is.

lány:  persze, anya, meg vajas kenyeret is. meg tudok rárakni sonkát és sajtot. {szünet, közben anya olvad, hogy milyen szuper nagylány lett belőle} …és nutellás kenyeret is tudok kenni.

[röhögés, puszik, függöny]

hashtag: szaranya

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

lámpaoltás után – avagy a gyerekek titkos élete

mese után én ki, samu az emeletről le, bele a rozi ágyába, ahol még kuncognak, csiklandozzák egymást, vagy csak simán ölelkeznek és beszélgetnek. aztán pár perc múlva szétcsapunk köztük, akkor samu vagy felmegy a helyére, vagy nem. de még beszélgetnek egy kicsit.

így történt, hogy ma este pl. arról volt szó, hogy kit hív meg samu a (márciusi!) szülinapi bulijába (r: “a szülinapi buliNKba, samu!”, vö: a mi marcink), kit hív a rózi, és ki mit szeretne ajándékba.

pár napja viszont én már a fürdőkádban áztam, a férj mosogatott (bár ezt most gyorsan lehet, hogy ki kellene törölnöm, hogy ne tudjátok, milyen jó dolgom is van), szóval épp Matild császárnéről olvastam (menő egy asszony volt, még a fia, amikor már király volt, akkor is úgy hívatta magát, hogy Henry FItzEmpress, vagyis Császárnőfia Henrik), amikor az alábbi párbeszéd ütötte meg a fülemet:

R: de ha apa meghal, csak én temethetem el.
S: de nem is tudod, hogy kell temetni.
R: dehogynem. megégetjük aztán beledobjuk a Tiszába. vagy amelyik folyó kéznél van.

a többit már a saját visszafojtott röhögésemtől  – és a döbbenettől, hogy ezek ketten világuralomra törnek – nem hallottam…

mindenesetre jó, hogy vannak terveik.

Kategória: élünk | 2 hozzászólás