home is where the heart is

meg ott, ahol:

  • jobban tudod az utat, mint a GPS, és azt is vágod, hol vannak a gyilkos buckák (fekvőrendőrök).
  • az oviban tárt karokkal, öleléssel fogadnak, és ilyeneket mondanak, hogy “thank you for making such beautiful-wonderful children and bringing them back every year” (nem pedig ahol az esőben váratnak három (3) percet zárt ajtók előtt, mert nekik 8-kor kezdődik a munkaidejük, ezért 7.57-től 8-ig szemeztek, köztetek az üvegajtó. true story.)
  • ismered a titkos tengerpartot, ahová a madár se jár, de minden mesebeli
  • megvannak a saját hagyományaid, például milkshake a segafredóban; tudod, hol a legjobb fagyi, pizza, gyros a városban; és ha már nem bírod tovább a  nyígást, akkor bizony bedobod a gyerekeket másfél órára az IKEA játszóházába. tudod, hogy ez hétvégén esélytelen. 😀

és még sorolhatnám, csak most nem tudom sorolni.

jaj, de boldogok voltunk itt. jó, hogy van egy ilyenünk, remélem, a gyerekeknek is megmarad valami belőle.

Reklámok
Kategória: élünk | 3 hozzászólás

anya, itt olyan meleg a szag

mondta a fiam, amikor a 17 fokos nyugat-európa után kiszálltunk itt lenn délen, Afrodité szülőhelyénél a repülőből. ennél jobban nem is lehetett volna összefoglalni.

nyáron azért rossz a kövéreknek, mert csíkosra barnul le a hasu(n)k. és a nevetőráncaim is szépek látszanak a képemen, mert a mélyedésekben nem barnultam le. a barnulás túlzás, nem pirultam meg.

és mivel nem volt, aki bekenje a hátam, szép kis mintát kanyarítottam rá az ujjaimmal meg a naptejjel – a gyerekek már a vízben voltak, mire én annyit mondhattam, hogy álljmeg, kenjbe.

a férj meg otthon, meglátogatta Tüdő Gyula, és a hívatlan vendég miatt nem tudott eljönni velünk a CSALÁDI nyaralásra. faszompicsája. úgy kábé.

amúgy még mindig jó itt, nyaraljon Cipruson Ön is.

Kategória: élünk | 3 hozzászólás

kézcsókolom

az ütő megállt bennem, amikor a volt szobatárs frissen EGYETEMET VÉGZETT (tehát 20+) tanítványa az üzenetemre válaszul megkérdezi, hogy tegezhet-e, vagy magázzon inkább. pedig még nem is látott.

jaj, de sokat kell még tanulnia.

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

hát persze

-anya, én olyan szép vagyok, mint egy szivárvány?
-olyan.
-{huncutan csillog a szeme} olyan szép vagyok, mint egy szivárvány meg egy póniló együtt?
-{röhögök}olyan.
-de anya, olyan szép vagyok, mint egy szivárvány meg egy póniló meg egy balerina együtt?

vá. közben meg vagány, mint a veszedelem. meg szeszélyes is. iszonyú nehéz vele.
de olyan, mint a drog.

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

így hívjátok meg a férjet előadni

néha a szülőket behívják az oviba, hogy meséljenek a gyerekeknek a foglalkozásukról.

a férjnek is pedzegették, hogy majd egyszer, aztán ma hirtelen mondták neki, hogy ne is menjen haza, hanem meséljen most.

mit mondjon 16 db 4-6 évesnek a (volt) foglalkozásáról?

megtanította őket tisztelegni 😀 kéz a nadrág varrásánál, feszesen állsz vigyázzba, ésatöbbi.

sírok. 😀

Kategória: élünk | 4 hozzászólás

igazából dicsekvés

szóval épp írni akartam, hogy annyira büszke vagyok rájuk, mert tök jó volt, hogy elmentünk belgiumba kirándulni, és a szállásadókkal szépen el tudtak és mertek beszélgetni angolul, meg étteremben rendelnek maguknak, vagy pl. ma a játszótéren szedtek össze öribarit, akinek angol az anyukája.

ugyanakkor mikor már huszadszor szólok (és akkor sejtjük, hogy milyen hangon), hogy menjen már fogat mosni ez a kis boszorka, akkor fel sem néz a kirakójából, csak közli, hogy “mummy, i think it’s time for you to stop worrying about everything“.

hát anyád.

meg persze a brugge-t is elrontották nekem, a folyamatos vinnyogással, nemevéssel de éhesvagyokozással, egymás szemének kivájásával stb.
a végére annyira fáradt voltam, hogy a parkolóházban az automatánál rossz helyre dugtam a parkolókártyát (a billet feliratúba BEGYÖMÖSZÖLTEM, pedig alig akarta elfogadni. igen, oda a papírpénzt kellett volna. de láttam a cédulákat, gondoltam, oda jó lesz, mint aki először parkol baszdmeg. és aztán nem jött ki. visszarohantam a csipeszért, mert a férjnél mindig van. visszamentem az autóhoz. az ajtót úgy nyitottam ki, hogy a saját arcomra felpasszíroztam a szemüveget, a szemöldököm be is lilult kicsit. ekkor sírni kezdtem, a férj megölelgetett, majd visszazavart az automatához, de az addigra teljesen elnyelte a jegyet. megnyomtam a HELP gombot egy másik automatán, egy unott férfihang közölte, hogy menjek a kijárathoz, majd ott elintézzük. odamentem. onnan visszaküldött az eredeti automatához, hogy ott nyomjam meg a gombot. megnyomtam, kijött. kinyitotta. keresgélt. nem talált. mondta, majd ad egy új jegyet. igen ám, de ki van írva, hogy az 20 euró. a 3 helyett, amit fizettünk volna. ekkor megint kicsit pityeregni kezdtem, nem túl látványosan, amúgy is nagyon fájt még a szemöldököm (most is). aztán visszamentünk a bungijába, és nyomtatott új kártyát, hogy majd azzal fizessek. készültem a 20 euróra, és közben kiderült, hogy csak a 3-at kell, mert arany szíve volt a bácsinak (vagy csak a méreteimből fakadóan azt hitte, hogy megint terhes vagyok, és azért sírok folyton).

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

én: Róz, te nagyon szereted a Samut, igaz?
R.: igen… és a múltkor, mikor löktem az óriáshintát, segített bemászni. szerintem jó úton halad.

😮 😮 😮

leszakad a pofa.

Kategória: élünk | 3 hozzászólás