kézcsókolom

az ütő megállt bennem, amikor a volt szobatárs frissen EGYETEMET VÉGZETT (tehát 20+) tanítványa az üzenetemre válaszul megkérdezi, hogy tegezhet-e, vagy magázzon inkább. pedig még nem is látott.

jaj, de sokat kell még tanulnia.

Reklámok
Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése

hát persze

-anya, én olyan szép vagyok, mint egy szivárvány?
-olyan.
-{huncutan csillog a szeme} olyan szép vagyok, mint egy szivárvány meg egy póniló együtt?
-{röhögök}olyan.
-de anya, olyan szép vagyok, mint egy szivárvány meg egy póniló meg egy balerina együtt?

vá. közben meg vagány, mint a veszedelem. meg szeszélyes is. iszonyú nehéz vele.
de olyan, mint a drog.

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

így hívjátok meg a férjet előadni

néha a szülőket behívják az oviba, hogy meséljenek a gyerekeknek a foglalkozásukról.

a férjnek is pedzegették, hogy majd egyszer, aztán ma hirtelen mondták neki, hogy ne is menjen haza, hanem meséljen most.

mit mondjon 16 db 4-6 évesnek a (volt) foglalkozásáról?

megtanította őket tisztelegni 😀 kéz a nadrág varrásánál, feszesen állsz vigyázzba, ésatöbbi.

sírok. 😀

Kategória: élünk | 4 hozzászólás

igazából dicsekvés

szóval épp írni akartam, hogy annyira büszke vagyok rájuk, mert tök jó volt, hogy elmentünk belgiumba kirándulni, és a szállásadókkal szépen el tudtak és mertek beszélgetni angolul, meg étteremben rendelnek maguknak, vagy pl. ma a játszótéren szedtek össze öribarit, akinek angol az anyukája.

ugyanakkor mikor már huszadszor szólok (és akkor sejtjük, hogy milyen hangon), hogy menjen már fogat mosni ez a kis boszorka, akkor fel sem néz a kirakójából, csak közli, hogy “mummy, i think it’s time for you to stop worrying about everything“.

hát anyád.

meg persze a brugge-t is elrontották nekem, a folyamatos vinnyogással, nemevéssel de éhesvagyokozással, egymás szemének kivájásával stb.
a végére annyira fáradt voltam, hogy a parkolóházban az automatánál rossz helyre dugtam a parkolókártyát (a billet feliratúba BEGYÖMÖSZÖLTEM, pedig alig akarta elfogadni. igen, oda a papírpénzt kellett volna. de láttam a cédulákat, gondoltam, oda jó lesz, mint aki először parkol baszdmeg. és aztán nem jött ki. visszarohantam a csipeszért, mert a férjnél mindig van. visszamentem az autóhoz. az ajtót úgy nyitottam ki, hogy a saját arcomra felpasszíroztam a szemüveget, a szemöldököm be is lilult kicsit. ekkor sírni kezdtem, a férj megölelgetett, majd visszazavart az automatához, de az addigra teljesen elnyelte a jegyet. megnyomtam a HELP gombot egy másik automatán, egy unott férfihang közölte, hogy menjek a kijárathoz, majd ott elintézzük. odamentem. onnan visszaküldött az eredeti automatához, hogy ott nyomjam meg a gombot. megnyomtam, kijött. kinyitotta. keresgélt. nem talált. mondta, majd ad egy új jegyet. igen ám, de ki van írva, hogy az 20 euró. a 3 helyett, amit fizettünk volna. ekkor megint kicsit pityeregni kezdtem, nem túl látványosan, amúgy is nagyon fájt még a szemöldököm (most is). aztán visszamentünk a bungijába, és nyomtatott új kártyát, hogy majd azzal fizessek. készültem a 20 euróra, és közben kiderült, hogy csak a 3-at kell, mert arany szíve volt a bácsinak (vagy csak a méreteimből fakadóan azt hitte, hogy megint terhes vagyok, és azért sírok folyton).

Kategória: élünk | 2 hozzászólás

én: Róz, te nagyon szereted a Samut, igaz?
R.: igen… és a múltkor, mikor löktem az óriáshintát, segített bemászni. szerintem jó úton halad.

😮 😮 😮

leszakad a pofa.

Kategória: élünk | 3 hozzászólás

testvér

koccintunk a palacsintával.

S: Szeretlek apa. Szeretlek anya. Nem szeretlek Rózi.
én: Samu, ez nekem nagyon fáj, ha ilyet mondasz, de főleg, ha ilyet érzel.
S: jó, azt akartam mondani, hogy kicsit. kicsit nem szeretem.
én: Samu…
R: nem baj, anya, szerintem azt akarta mondani, hogy kicsit nem szeret, és nagyon-nagyon szeret. és akkor az nem baj.

Kategória: élünk | 1 hozzászólás

flört

tudom, hogy mostanában minden a róziról szól, de most micsináljak. samu kamaszodik.

szóval tankolni voltunk. a mellettünk álló autóban elöl ült egy 5-7 éves kisfiú. apa vezetett, anya meg hátul az icipici kistesóval. míg apa bement fizetni, arra lettem figyelmes, hogy a kisfiú először mosolyog, aztán integet, aztán a két kezét a szájába tömi, annyira zavarban van, és azt sem tudja, merjen-e felénk nézni, vagy ne, de a kíváncsiság néha azért csak úrrá lett rajta.

közben kiderült, hogy az én lányom (A MI LÁNYUNK) mosolygott, integetett, majd lehúzta az ablakát és mutogatta a kisfiúnak, hogy tegyen ő is így, hogy tudjanak beszélgetni. az anyuka-kollégával sírtink a röhögéstől. biztatta a fiát, hogy húzza csak le az ablakot, de az szégyenlős volt.

a rozi váltig állította, hogy hát ő ismeri azt a kisfiút, nem érti, miért ilyen, tegnapelőtt együtt fogócskáztak a játszin, ez olyan tutibiztos, hogy csak na.

aztán kigurultak a benzinkútról.

svájci rendszámmal.

nem hiszem, hogy tegnapelőtt együtt fogócskáztak volna.

Kategória: élünk | Megjegyzés hozzáfűzése